Anime

Az anime (アニメ, ejtése [anime], az angol "animation" szó rövidüléséből, ezért is írják katakanával) a rajzfilm általános elnevezése Japánban. 

Bonsai

A bonszai (japánul: 盆栽, lapos tálban nevelt fa, bon=edény, tál, szai=növény) mesterségesen, művészien alakított, formára metszett, esetleg hajlított fa. Nevezik tálas kertészkedésnek is, mivel a legismertebb formája a kis méretű, tálkákban nevelt és alakított fák tartása. Általánosan elterjedt tévhit, hogy a bonszai egy növényfaj. Ezzel szemben elvileg bármilyen fás szárú kétszikű növényből lehet bonszait nevelni, természetesen ennek azért korlátot szabnak az illető faj morfológiai jellemzői, például a túl nagy levélméret, az ágelágazások hiánya, vagy a túl nagy távolság a rügyek között stb. Másik tévhit, hogy a bonszai szobanövény.  

Budó

Budó japán kifejezés, jelentése "a harcos útja". A "bu" harcot, a "do" utat jelent, a budo a hagyományos, japán eredetű harcművészetek összefoglaló neve. Ide tartoznak: karate-do, judo, aikido, szumó, iaido, jiu-jitsu, bo-jitsu, naginata do, kendo stb.

Bambusz kalap

Bushido

A busidó (武士道; Hepburn: bushidō?, 'a harcos útja') a japán szamuráj életmódját meghatározó szigorú normarendszer, kicsit hasonló a lovagiasság eszményéhez. Nagy hangsúlyt fektet a mértékletességre, egyszerűségre, a lojalitásra, a harcművészetek gyakorlására és a harcos becsületére. Konfuciánus és buddhista hatások is felfedezhetők benne a bölcsesség és a higgadtság éltetésében. A harcosokat adó busik osztályának felemelkedésével együtt alakult ki a 9. és a 12. század között. 

Buddhizmus

(JAPÁN)

A buddhizmus Japánban 552 óta van jelen, bár egyes kínai források szerint a legkorábbi hittérítők már a Kofun-korban (250-538) elértek Japánba. A buddhizmus jelentős hatással volt a japán társadalom fejlődésére és a mai napig a szigetország kultúrájának fontos formálója.

Japánban mintegy 85 millió ember, a teljes lakosság kétharmada kapcsolódik valamilyen formában a buddhizmushoz. Mégis, több felmérés szerint, a japánok 70–85%-a saját bevallása szerint semmilyen vallási tagsággal vagy személyes hittel nem rendelkezik. A legtöbb japán buddhista a sintó vallást is gyakorolja, mivel a kettő közül egyik sem követel kizárólagosságot.

A mai modern Japán legnépszerűbb buddhista iskolái a Tiszta Föld, a nicsiren, a singon és a zen buddhizmus.

Cunami

A cunami (japánul: 津波, szó szerinti jelentése: "cu": kikötő, "nami": hullám, vagyis kikötői hullám) japán eredetű kifejezés. A szeizmikus árhullámot jelöli, és nem tévesztendő össze az óriáshullámmal, vagy a szökőárral, melyek mind más természeti jelenségek. Az egyik legpusztítóbb természeti katasztrófa, ám igen ritkán fordul elő, és még ritkábban szed áldozatokat, bár, ha magas cunami éri el a partokat, hatalmas pusztításra képes. A közelmúltban a 2004-es indiai-óceáni cunami és a 2011-es tóhokui földrengés és cunami volt a legpusztítóbb.

Esernyő, napernyő kultúra

Japánban az esernyő és a napernyő legalább ezeréves kultúrával rendelkezik. Az esernyő és napernyő készítésre külön művészi szintű kézművesipar épült.

Daimjó

A daimjó (japánul 大名, magyar fordításban nagy név) a középkori Japánban vidéki feudális hadúr, az Edo-korszakban tartományi nagybirtokos. Hűbérbirtokaikon saját hadsereget tartottak, ők maguk azonban közvetlenül függtek a sóguntól. Nem volt törvényszerű, de a legtöbb sógun és régens a daimjók közül került ki.

A sugo daimjók (守護大名), akik korábban tartományi kormányzók, sugok voltak, viselték először a daimjó címet. Hűbérbirtokaikon nemcsak politikai és rendfenntartói, de gazdasági hatalmuk is volt. Ezeket a kiváltságaikat a Muromacsi-korszak első évtizedeiben szerezték meg. A leghatalmasabb sugo daimjók a Siba-, Hatakejama, Hoszokava- Jamana-, Óucsi- és Akamacu-klánokba tartoztak. A legnagyobbak több tartományt is uraltak.

Dan

A karate nem arról szól, hogy két ember egymásnak esik versenybirok közt, és ütik rúgják egymást. Dan fokozatok nagysága azt mutatja, mennyire mélyült el a karátéban. Minél magasabb a dan fokozat száma, annál jobban tudja a testét használni. 

Evőpálcika

Az evőpálcika egy pár egyforma hosszúságú vékony rúd, mely Kelet-Ázsiában (azon belül is főként Kínában, Japánban, Koreában és Vietnámban) a hagyományos evőeszköz a szilárd élelmiszer fogyasztására.

Az evőpálcika feltehetően az ókori Kínából származik, a Sang-dinasztia (i. e. 1600–1100) korából származó feljegyzések szerint ekkor már használták a kínai konyhában. A pálcika használata aztán az egész kelet-ázsiai térségben elterjedt, alapvetően azokon a területeken, ahol jelentősebb volt a kínai befolyás.

Gésa

A gésa (芸者), geiko (芸子) vagy geigi (芸妓) tradicionális japán szórakoztató művész, aki különböző japán művészetek előadásában jártas, mint például a klasszikus zene és tánc.

A gésák a 17. század kurtizánjaiból alakultak ki, tökéletességig fejlesztve a szórakoztatás művészetét. A fiatal nők kezdetben kényszerből, később kizárólag szabad akaratukból kerültek be a gésaközösségekbe, ahol hosszú tanulóéveket töltöttek azzal, hogy megfeleljenek a velük szemben támasztott követelményeknek. A 18. századra már törvények védték a gésákat, népszerűségük rohamosan nőtt. Elsajátították a hagyományos japán hangszerek használatát, a tradicionális táncok és énekek előadásmódját, a teaszertartás pontos kivitelezését, még a vendégeikkel való beszélgetés technikáját is. Az irodalom, a költészet terén is művészekké váltak. A gésák sminkjét, hajviseletét és öltözetét szigorú előírások szabályozzák. Más-más külső jellemzőik vannak a tanuló gésáknak, vagyis maikóknak és a tapasztalt gésáknak. Bár napjainkra számuk jelentősen lecsökkent, külsőjük, viselkedésük korábban is, ma is elkápráztatja a vendégeiket.

Az oldal tetejére:

Haiku

A haiku (俳句; Hepburn: haiku?), avagy haikai a japán költészet egyik jellegzetes versformája, amely Macuo Basó által a 17. században jelent meg Japánban. Ez a fajta költészeti forma nem csupán a japán irodalomban, hanem a 20. század elejétől a világirodalomban is nagy népszerűségnek örvend. A ma használatos elnevezését 19. század végén kapta Masaoka Sikitől, azelőtt hokkunak hívták ezt a versformát.

A szó jelentése: haiku (俳= hai = színész, 句 = ku = mondat, vers), és a haikai (俳 = hai = színész, 諧= kai = harmónia, rend).

A haiku rendkívül szigorú, alakilag kötött verselés, melyet ebben a formájában egyetlen más nyelvre sem lehet tökéletesen átültetni vagy újrakölteni. Nagyon erős zeneiség jellemzi, részben a szimmetrikus forma ritmusa, részben a magán- és mássalhangzók hangulati értéke miatt, amelyekre a vers rövidsége miatt a befogadó is nagyobb figyelemmel van.

Hentai

A hentai (変態 vagy へんたい?) kimondva japán szó, eredeti értelme szerint perverzet jelent. A kifejezést az anime, manga és videójáték műfaji megjelölésére használják, ha tartalmaz pornográf elemet. 

Hello Kitty

Hello Kitty (japánul: ハロー・キティ, Hepburn: Harō Kiti), más néven Kitty White (キティ・ホワイト, Kiti Howaito), egy kitalált karakter, akit Yuko Shimizu alkotott meg, jelenleg Yuko Yamaguchi tervezte, és a japán Sanrio cég tulajdonában van.  Sanrio Hello Kitty-t brit antropomorfizált fehér macskaként ábrázolja, piros masnival és látható száj nélkül.  Háttértörténete szerint egy londoni külvárosban él a családjával, és közel áll ikertestvéréhez, Mimmyhez, akit sárga masnival ábrázolnak. 

A Hello Kitty-t 1974-ben hozták létre, és az első elemet, a bakelit érmés pénztárcát 1975-ben mutatták be.  Eredetileg a Hello Kitty-t csak a tinédzser lányok számára forgalmazták, de az 1990-es évektől kezdve a márka kereskedelmi sikert aratott a tizenéves és felnőtt fogyasztók körében is. A Hello Kitty népszerűsége a kawaii (aranyos) kultúra megjelenésével is nőtt. A márka az 1990-es évek után hanyatlásnak indult Japánban, de tovább növekedett a nemzetközi piacon.  2010-re a karakter évi 5 milliárd dollárt ért, és a The New York Times "globális marketing jelenségnek" nevezte.  2013-ban körülbelül 8 milliárd dollárt keresett a kiskereskedelemben. 

Harakiri (szeppuku)

A szeppuku (jelentése 'hasmetszés'), vagy nyugaton elterjedt, az írásjegyek felcserélésével kapott másik nevén harakiri a japán szamurájok rituális öngyilkossága, amely a szégyentől való megtisztulást szolgálja. A szeppuku elkövetője dicsőséges halált hal, családjának nem kell szégyenkezni. Szeppukut csak szamuráj (busi) követhet el ura (a daimjó) engedélyével. Ha az elkövetett bűn nagyon súlyos volt, a szamurájtól megtagadhatták a szeppukut, és egyszerű kivégzésre ítélhették. Ebben az esetben szégyenétől nem szabadulhatott.
 

Hiragana

Hiragana (平仮名, ひらがな, IPA: [çiɾaɡaꜜna, çiɾaɡana(ꜜ)]) egy japán szótag, a japán írásrendszer része, a katakana és a kanji mellett.

Ez egy fonetikus betűrendszer. A hiragana szó jelentése "közönséges" vagy "egyszerű" kana (eredetileg "könnyű", ellentétben a kanjival)

Az oldal tetejére:

Ikebana

Az ikebana a hagyományos japán virágrendezés művészete, szó szerinti jelentése "életben tartott virágok" (japánul: 生花) 

Ipon

Az ippon egy japán szó, jelentése teljes pont. Judoban meccset eldöntő megmozdulásokért jár, általában olyan dobásokért, amelyeknél az ellenfelet nagy erővel dobják a hátára 

Igo

Igo, go, baduk vagy weiqi néven ismert a világ egyik legrégibb stratégiai játéka, szabályait három mondatban el lehet mondani, de egy életen át lehet fejlődni benne.

 Három betű és nem navigációs rendszer 囲碁 [IGO]

A go egy kínai eredetű, körülbelül négyezer éves táblajáték. Az európai elnevezés a japán go (碁) karakterből ered, de a japánok inkább igo (囲碁) néven nevezik, és a go elnevezést fenntartják a gomoku játékra, amely nálunk amőbaként ismert.  

Iaido

A jaidó (居合道), rövidítve iai (居合), egy japán harcművészet, amely hangsúlyozza a tudatosságot és a gyors kardot és a hirtelen támadásokra való reagálást. 

Az Iaido négy fő összetevőből áll: a kard hüvelyből (vagy saya-ból) való kihúzásából, az ellenfél megütéséből vagy vágásából, a vér lerázásából a pengéből és a kard cseréjéből a hüvelyből. Míg a kezdő iaido gyakorlók elkezdhetnek tanulni egy fakarddal (bokutō 木刀), az adott oktató tanítási stílusától függően, a gyakorlók többsége tompa élű kardot használ, amelyet iaitōnak vagy mogitō-nak neveznek. Kevés, tapasztaltabb iaido gyakorló használ éles élű kardot (shinken).

Japán hagyományos ruházat

Japán kert

A japánkert (kandzsi: 日本庭園, nihon teien) japán stílusban készült kert, melyet magánkertekben, nyilvános parkokban vagy buddhista templomok és sintó szentélyek mellett, illetve történelmileg jelentős helyeken (például várakban) alakítanak ki. A japánkerteknek több változata ismert: hagyományos japánkert, sziklakert (kareszanszui) vagy más néven szárazkert és a japán teaszertartáshoz kötődő teakert.

A japán kertművészet kínai hatásra kezdett fejlődni, de fokozatosan a japán kultúrára, esztétikai elvekre és anyagokra épülő saját, egyéni stílusa alakult ki. Az Edo-korra már teljesen kialakult ez a sajátos japán stílus. A 19. század vége óta nyugati elemek is megjelentek a japánkert művészetében.

Magyarországon két helyen is találkozhatunk japán kerttel. Budapesten a Margit szigeten és a város XIV. kerületében.

Japán tea

A japán teaszertartás, vagy más néven "A Tea Útja" bizonyos japán teafajtáknak az előkészítésével és elkészítésével foglalkozó tradicionális, kulturális tevékenység.

Legelterjedtebb változata az úgynevezett csanoju (茶の湯) vagy szadó, csadó (茶道), ami egy bizonyos japán teafajta, a macsa (抹茶) előkészítésének és elkészítésének folyamatát jelenti. Kevésbé elterjedt változat az úgynevezett szencsadó (煎茶道), ami leveles teával, szencsával (煎茶) foglalkozik.

Noha a jelenséget csanojunak mondják japánul, a művészeti részének, azaz az elkészítés módjának a neve otemae (お手前).[1] A teaszertartás fejlődését elsősorban a zen buddhizmus befolyásolta.

Két alapvető formáját különböztetjük meg, a nem-hivatalos (csakai, 茶会) és hivatalos (csadzsi, 茶事) teaszertartást. A csakai rövidebb, kisebb létszámú és egyszerűbb alkalom, az emberek kisebb mennyiségű ételt, esetleg édességet fogyasztanak, az elkészített teák rendszerint enyhébbek. A csadzsi sokkal hivatalosabb, szigorúbb összejövetelt jelent, együtt jár egy teljes tradicionális japán étkezéssel, édességekkel, erős, majd enyhe teákkal. Akár négy órán keresztül folyhat.

A csadó egyike a három klasszikus japán "finom művészetnek" a kódó (füstölő, tömjén tisztelete) és kadó (virágrendezés) mellett

Japán legyezők

A japán legyező is hasonlóan régi, mint a nap-, és esernyő készítés.
Ugyanolyan kifinomult, művészi kézműiparral a háttérben.

Sárkányeregetés

A papírsárkány (zsinóros sárkány) a levegőnél nehezebb repülő játékszer és sporteszköz. A ma is használatos kínai nevét (fengzhengnek, azaz "széllel zengő") a Tang-korban kapta. Nem véletlen a névválasztás, ugyanis ebben az időszakban a sárkányokat elsősorban hadászati célokra használták, segítségével tudták felmérni például a seregek közti távolságot, sok esetben pedig bambuszból készült sípot szereltek rá, így hangot is adott. Ez az időszak azért is jelentős, mert ekkor vált a sárkányeregetés szórakozássá. 
Legrégebbi írásos említése és ábrázolása Kínából származik, kb. i. e. 200-ból, de ekkor már legalább 200 éve ismert volt. Kínából elterjedt egész Ázsiában. 1000 körül ismerték és használták Japánban és Koreában; 1500 előtt eljutott Malajziába, Indonéziába és Thaiföldre. Közben módosult, különböző változatai jelentek meg.

Az oldal tetejére:

Japán fürdő kultúra

A japán fürdőkultúra több mint ezer évre tekint vissza, a legöregebb onszent (japán wellness) egyesek szerint már 1500 éve használják. Az elmúlt évtizedekben nagyon sok nagyobb fürdőkomplexum is épült, de a korábban meghonosodott kis fürdőépületeket a mai napig előnyben részesítik a helyiek. 

Japán kalligráfia

A japán kalligráfia (書道, shodō) a fekete-fehér művészet, amely a fekete tintával rajzolt betűk és a fehér papír kombinációjára épül. A japán kalligráfia kialakulása a 10. századra tehető, és a 1185-1603 közötti időszakban számos kalligráfiai iskola alakult ki, mindegyik sajátos stílusjegyekkel. A kalligráfia hagyományosan a zen gyakorlással is összefonódik, és három fő írásmódot különböztetnek meg: kaiso (mintaírás), gyoso (folyóírás) és sosho (fűírás).

Tradicionális japán zene

Japánban kétfajta zenét tartanak számon, mint legrégebbi tradicionális zenét. Ezek a sómjó (声明 vagy 聲明?), azaz Buddhista kántálások, valamint a gagaku (雅楽?) azaz udvari zene. Mindkettő a Nara és Heian-korra vezethető vissza. A Gagaku olyan klasszikus zene, amit a Heian-kor óta a császári udvarban adnak elő. Például a Kagura-uta (神楽歌), Azuma-aszobi(東遊) és Jamato-uta (大和歌) mind hazai szerzemények. A Tógakut (唐楽) és komagakut (高麗楽) a kínai Tang-dinasztiától származtatják, feltehetően a Koreai-félszigeten keresztül került Japánba. Ezenkívül a gagaku két fajtája különíthető el: kangen (管弦) (instrumentális) és bugaku (舞楽) (tánc kíséreteként játszott gagaku).

Hagyományos zeneként tartják számon a 13. századból származó honkjokut (本曲 "eredeti dalok"). Ezek kizárólag sakuhacsira (尺八) íródott művek, melyeket a Fuke-szektából származó Zen-buddhista szerzetesek játszottak. Ezek a komuszónak nevezett szerzetesek általában alamizsnáért és megvilágosodás céljából adták elő a honkjokukat. Annak ellenére, hogy a Fuke-szekta a 19. században megszűnt, verbálisan és írásban a honkjoku még ma is létező műfaj, de napjainkban koncerteken és más előadásokon is hallhatóak. A szamurájok is gyakran hallgatták és adták elő e dalokat lelki gyakorlataik során.

Japán lakberendezés

A hagyományos japán lakásképben találunk olyan egyedi berendezési és dekorációs tárgyakat s térnek olyan részleteit, melyek csak e távol – keleti stílusban berendezett otthonok hangulatára jellemző. A berendezett térben, megbúvó, rendetlen sarkok, sötét zúgok, nem léteznek. A helyiségek minden apró részlete kihasznált s fontos szerep jut az összképben. 

Japán kézművesség

A japán kézművesség világhírű. Több ezer év kultúráját adja tovább és képviseli minden elemében.

Az oldal tetejére:

Japán kések

A japán kést világhírű minőségben készítették, eredetileg tradicionális kézműves szakma volt.  Máig nagyipari módszerekkel készítik a háztartási késeket. A világ legnagyobb séfjei is főképp japán késeket használnak. 

Japán tüzijáték

A japán tűzijátékok vonzerejét a fesztiválhangulat, a yukatába öltözött emberek, valamint az étel- és italbódékkal szegélyezett utcák jelentik. A tűzijáték általában valamivel napnyugta után kezdődik, és egy-két óráig tart.

Judo

A cselgáncs vagy dzsúdó (japánul 柔道, nyugaton jūdō vagy jiu-do) a 19. század végén kialakult japán küzdősport. Jellemzői a test-test elleni harc, az ellenfél földre dobása, gáncsolása, földön való leszorítása, karjának feszítése, illetve az ellenfél fojtó fogással való ártalmatlanná tétele.
A dó (道) viszont egy "tökéletesített módszert", "szellemi utat" jelent; szemben a dzsucuval (術), amely csupán "fizikai művészetet" jelöl. Japánban a dó 'út' szócskával más harcművészeteket és "utakat" is jelölnek, lásd például a kendó (剣道, a kard útja), csadó vagy szadó (茶道, a tea útja) vagy akár a sodó (書道, kalligráfia). 

Kamikaze

A kamikaze (神風) japán szó, jelentése 'isteni szél'. Eredetileg azokat a trópusi ciklonokat nevezték így, amelyek kétszer is elpusztították a Japánt megtámadó mongol flottát a 13. században. A második világháborúban az öngyilkos japán pilóták elnevezésére szolgált, akik szándékosan, más forrás szerint "rettegve, kétségek között, vagy éppen feljebbvalóikat átkozva" repültek neki az ellenség hadihajóinak, hogy életük feláldozása árán elsüllyesszék őket. 

Karate

A karate (japánul 空手) szabadkezes japán harcművészet. A karate jelentése szó szerint: üres kéz, értelem szerint pedig, olyan fegyver nélküli harcművészet, melyben a karatét űző tanuló saját testrészeit, de leginkább végtagjait használja fegyverként. Karate jelentése: Kara-üres, Te-kéz, Do-út, tehát üres kéz útja. Lényege: jellem, tisztelet, szorgalom, önuralom, akarat.

Karaoke

A karaoke japán vegyülékszó, jelentése: "üres zenekar" (az oke az angol orchestra, ókeszutora rövidülése). Lényege, hogy egy zeneszámot az eredeti előadó helyett valaki más énekel. Az amatőr előadó az adott zeneszám instrumentális, azaz ének nélküli változatát hallja, a szöveget pedig valamilyen megjelenítőről (monitor, tv, kivetítő vagy LED-fal) olvasva énekelheti. A legtöbb karaoke klipen a szöveg aktuális szótagja az éneklés idejében elszíneződik, ezzel jelezve, hogy hol kellene az énekesnek tartania. Az ügyesebb éneklőknek sikerül is ezt betartani, de ha mégsem, akkor sincs nagy gond, ez belefér, mert vicces lehet a társaságnak, hiszen a karaoke alapvetően társasági szórakoztató műfaj.

Katana

A katana (vagy: ucsigatana) klasszikus japán kard, a szamurájok fő fegyvere, köznapi nevén a "szamurájkard".
 Rendszerint élével felfelé hordták, közvetlenül az övbe tűzve, a kirántás gyorsabbá tétele végett. Az igazán minőségi kardokat csak a legjobb kardmesterek készítették, hosszú hetek kitartó munkájával, számtalan rituáléval övezve. A kard készítésének tudománya apáról fiúra, mesterről tanítványra szállt. A régi mesterek kovácsolási titkait csak a 20. század végén sikerült megfejteni, hála a modern anyagvizsgálati módszereknek.

Kimonó

A kimonó (着物, szó szerinti jelentése: ruha, viselni való ruha) összefoglaló nevén a japán nemzeti viselet. A kimonó szó eredetileg minden viselt ruhára használatos kifejezés volt, és csak később korlátozódott egy bizonyos ruhadarabra. A kimonóról általánosságban elmondható, hogy szabása kiterítve egy T betűt formáz, a nyugati kultúrkörben az ilyen szabású ruhákat leginkább köntösnek nevezik.

A kimonó a legtöbb nyugati öltözéktől eltérően nem követi a test vonalát, szabásvonala szögletes. Tradicionálisan a köpeny bal oldali végét hajtják rá a jobb oldalira (fordítva csak a halottak felravatalozásán szokás, élő személynek balszerencsét hoz).

Kendó

A kendó (剣道), vagyis a kard útja a vívás japán harcművészete. A kendó a kendzsucuként ismert japán kardforgatás hagyományos technikáiból fejlődött ki.
(Bambusz kardal vívnak.)

A kendó egy fizikailag és szellemileg is erőt próbáló tevékenység, mely a kemény harcművészeteket ötvözi a sportos fizikai elemekkel.

Manga

Manga (Japán: 漫 ) Japánból származó képregények vagy képregények.  A legtöbb manga megfelel a 19. század végén Japánban kifejlesztett stílusnak, és a forma hosszú múltra tekint vissza a korábbi japán művészetben.  A manga kifejezést Japánban képregényekre és rajzfilmekre egyaránt használják. Japánon kívül a szót általában az eredetileg Japánban megjelent képregényekre használják.

Japánban minden korosztály és életterület ember olvas mangát. A médium a műfajok széles skáláját foglalja magában: akció, kaland, üzlet és kereskedelem, vígjáték, detektív, dráma, történelmi, horror, rejtély, romantika, sci-fi és fantasy, erotika (hentai és ecchi), sport és játékok, valamint feszültség, Többek között.  Sok mangát lefordítanak más nyelvekre. 

Moncsicsi

A moncsicsi (モンチッチ; Hepburn: Monchitchi?; helyes átírásban moncsiccsi) egy majmot formáló játékbaba, amit 1974. január 25-én mutatott be a japán Kóicsi Szekigucsi. Sikere után Ausztráliába, Nyugat-Európába és az Amerikai Egyesült Államokba is exportálták a terméket, ahol szintén népszerű lett. Az 1980-as években a keleti blokkhoz tartozó Magyarországon is kapható volt, és habár az emberek zöme nem ismerte az eredetét, nagy sikert aratott. Japánban 1980-ban anime is készült a babákról.

Kóicsi Szekigucsi 1974. január 25-én mutatta be a majombabát. Elmondása szerint célja az volt, hogy szeretetre és tiszteletre inspirálja a fiatalokat és felnőtteket egyaránt. 1976-ban a nagy népszerűségi hullám után speciális moncsicsi bolt nyílt Japánban, ahol a rajongók kiegészítőket vehettek kedvencüknek. A babát kezdetben az akkor még kisméretű Szekigucsi játékgyár forgalmazta, amely ma már az egyik legnagyobb. 1975-ben már megjelent az NSZK-ban és Ausztráliában is, majd szerte Nyugat-Európában. A játék nevét több országban megváltoztatták: Angliában Chicaboo, Olaszországban Mon Cicci, Franciaországban Kiki, Dániában Bølle Spanyolországban Virkiki lett a neve.

Origami

Az origami a papírhajtogatás japán megfelelője. Többnyire négyzet alakú papírból kiindulva (de egyéb síkidomokból is) készíthetünk állatokat, tárgyakat, díszeket, geometriai formákat, segédeszközök használatával vagy anélkül. A kezdőtől a haladó szintig terjedő nehézségi skálán nagyon sokféle origamiformát lehet találni. A modellek összetettségét az egyszerűtől a szuperkomplex szintig skálázzák.

 Az origami (折り紙) japán eredetű szó. Jelentése az ori = hajtogatás és a kami = papír (ami a rendaku miatt gami-vá változik) összetételéből keletkezett. Az origami fejleszti a kézügyességet, összehangolja a szem és a kéz munkáját, így hat a bal és jobb agyfélteke működésére, segíti a tájékozódást, irányok észlelését, térérzékelést, ismerteti az alapvető geometriai formákat és fogalmakat, végül fejleszti a kreativitást, a memóriát és a gondolkodást.

Eredetére nincs egyértelmű bizonyíték. A hagyomány szerint egy buddhista szerzetes vitte a hajtogatás titkát Japánba a 6. század folyamán. Az első feljegyzések az 1600-as évek végéről származnak. A tradicionális Japán papírhajtogatást még nem övezték szigorú szabályok, így a papírt el lehetett vágni akár több helyen is, sőt meg is lehetett gyűrni. Így sokak szerint Japánban a Heian-korban (794-1185) kezdtek origamizni. Ekkoriban már hallani lehetett olyan mesékről, hogy egy ember papírból madarat formázott, másvalaki pedig egy papírból készült békát varázsolt át egy teljesen más formává. Fontos azonban megjegyezni, hogy a "formázás" nem egyenlő a papírhajtogatással.

Okinawa

Okinava (japánul: 沖縄本島 Okinawa-hontō, vagy 沖縄島 Okinawa-jima) egy vulkanikus sziget Kelet-Ázsiában, Japánban. A Rjúkjú-szigetek, azon belül az Okinava-szigetek része. Területe 1201 km², székhelye Naha. Szubtrópusi éghajlata van.

A japánok erről a szigetegyüttesről származtatják a karatét ezért ilyen híres. 

Pokémon

A Pokémon cég médiaterméke, amelyet 1996-ban Tadzsiri Szatosi ötlete alapján készítettek. Eredetileg a Game Boy kézi videójáték-konzolra tervezett szerepjátékként indult el. Mára a világ egyik legsikeresebb videójátékává vált. A Pokémon név alatt már készítettek többek közt animét, mangát, gyűjthető kártyát, mozifilmeket is. A termék 2006. február 27-én ünnepelte 10. születésnapját, és 2006 decemberéig megközelítőleg 155 millió példányban kelt el.

A név szóösszerántás az angol pocket monsters (ポケットモンスター; japánosan Poketto Monszutá?, 'zsebszörnyek') szavakból és az angol nyelvből szerkesztett japán címből származik. Az amerikai rövidített kifejezésben é-betűként az e-betű egyedülálló módosítása az angoloktól valójában öe-kiejtésre utal - az angol ABC-ből megszokott - i helyett, miközben valójában nem is tudnak é-betűt használni. Ezt az írást minden ország átvette saját kiejtésekkel, így Magyarországon eredetileg az RTL által valódi é-betű lett belőle. Bár azt követően némelyik mozifilmben hibásan e-betű vagy e-kiejtés lett alkalmazva. A Pokémon név nemcsak a márkát, hanem azt az idáig 1015 különféle kitalált lényt is jelöli, amelyek a márkanév alatt megjelenő videójátékok, az anime és mangák szereplői. A játék jelmondata japánul "Pokémon, elkaplak!" (ポケモンぜ! = Pokemon Getto Daze!), de az amerikai (és így a magyar) változatban "Szerezd meg mind!" (Gotta catch 'em all!) lett.

A játék alapja lett a Pokémon Go nevű ingyenes okostelefonos játéknak, amelyet a The Pokémon Company dobott piacra. 2016 nyarán a Niantic Labs fejlesztésében iPhone-ra és Androidra jelent meg.

Az oldal tetejére:

Rámen

A rámen (ラーメン; Hepburn: rāmen?) japán tésztaleves. Kínai típusú búzalisztből készített tésztát, húsból (vagy alkalmanként halból) készült alaplevet tartalmaz, melyet gyakran ízesítenek szójaszósszal vagy miszóval. Feltétként legtöbbször disznóhúst (チャーシュー, csású), szárított tengeri moszatot (海苔, nori), kamabokót, illetve zöldhagymát tesznek rá. Japán szinte minden régiójának megvan a saját rámenváltozata, a tonkocu típusútól (sertéscsontleves-alap) Kjúsú vidékén, a miszó alapú Hokkaidó szigetén népszerű. A rámentésztát a kínai (日式拉面, zsisi lamien) és a koreai konyhaművészet (라면, ramjon) is használja. A "rámen" japánul a kínai lāmiàn (kínaiul: 拉麵) szóból származik, ami azt jelenti, hogy "húzott tészta".

Ronin

A ronin szó európában egy amerikai akciófilm révén vált híressé, de kevesen tudták a jelentését.

A feudális Japánban (1185–1868) egy rōnin (/ˈroʊnɪn/ ROH-nin; Japánul: 浪人, IPA: [ɾoːɲiɴ], "sodródó" vagy "vándorló ember", szó szerint "féktelen vagy kicsapongó személy") szamuráj volt, akinek nem volt ura vagy ura, és egyes esetekben minden kapcsolatot megszakított családjával vagy klánjával.  A szamuráj gazdája halálakor, vagy mestere kegyének vagy törvényes kiváltságának elvesztése után lett rōnin. 

A modern japánban a kifejezést általában egy munkanélküli bérmunkás vagy egy középiskolát végzett, még nem felvett egyetemre történő fizetésre használják.

Sintó

A sintó (japánul: 神道, romanizálva: Sintó; más néven sintóizmus) egy Japánból származó vallás. A vallástudósok kelet-ázsiai vallásnak minősítik, gyakorlói gyakran Japán őshonos vallásának és természeti vallásának tekintik. A tudósok néha shintoistáknak nevezik gyakorlóit, bár a hívek maguk ritkán használják ezt a kifejezést. Nincs központi hatóság, amely irányítaná a sintót, a gyakorlók körében a hit és a gyakorlat sokfélesége nyilvánvaló.

A sintó egy politeista és animista vallás, amely a kami (神) nevű természetfeletti entitások körül forog. Úgy gondolják, hogy a kamik mindenben laknak, beleértve a természeti erőket és a kiemelkedő táji helyeket is. A kamikat kamidana háztartási szentélyekben, családi szentélyekben és jinja nyilvános szentélyekben imádják. Ez utóbbiakban kannuksen néven ismert papok dolgoznak, akik felügyelik az étel- és italfelajánlásokat az adott helyen elhelyezett kamiknak. Ez azért történik, hogy harmóniát ápoljon az emberek és a kami között, és az utóbbi áldását kérje. További gyakori rituálék közé tartoznak a kagura táncok, az átmeneti rítusok és a kami fesztiválok. A nyilvános szentélyek megkönnyítik a jóslás formáit, és vallási tárgyakat, például amuletteket biztosítanak a vallás híveinek. A sintó nagy hangsúlyt fektet a tisztaság biztosítására, nagyrészt olyan tisztítási gyakorlatokkal, mint a rituális mosás és fürdés, különösen az istentisztelet előtt. Kevés hangsúlyt fektetnek bizonyos erkölcsi kódexekre vagy bizonyos túlvilági hiedelmekre, bár a halottakat képesnek tartják arra, hogy kamikává váljanak. A vallásnak nincs egyetlen teremtője vagy konkrét doktrínája, ehelyett a helyi és regionális formák széles skálájában létezik.

Az oldal tetejére:

Szamuráj

A szamuráj (侍 szamurai, jelentése "közelben szolgáló") japán harcos, eredetileg nemes. Japánul gyakran használatos a busi (武士), és a buke (武家) elnevezés is. William Scott Wilson szerint a kínai 侍(si) eredeti jelentése "várakozni, személyi kíséret", amely főleg a társadalom felsőbb rétegeiben volt elterjedt, azonban ennek az eredeti japán változata a szaburau (szolgálni valakinek az oldalán). Mindkét országban a szó jelentését főnevesítették, (a nemesség közeli szolgálói) illetve a japán kiejtés szaburau-ról szaburai-ra változik. Wilson állítása szerint korai utalás található a "szamuráj" szóra a Kokin vakasú (905–914) versantológiában, amely a 10. századi első császári versgyűjtemény.

A 12. század végére a szamuráj elnevezés a busi szinonimájává vált és a középső, illetve a felső harcos osztály jelentést párosítottak hozzá. A szamurájokat gyakran kötötték össze (jelentésileg) egy japán klánnal és az ő földesuraikkal. Mindemellett katonai kiképzésben is részesültek. Attól függetlenül, hogy szamurájok mindössze Japán népességének 5-10%-át adták, tanításuk mind a mai napig megtalálható a közéletben és a modern japán harcművészetben is.

A szamurájok közé a japán történelem során gyakorlatilag lehetetlen volt külső társadalmi csoportból bekerülni. Egyedül a szengoku dzsidai egy rövid időszakában volt lehetséges, hogy fegyverforgató paraszt-katonák a legmagasabb rangú szamurájok közé küzdjék fel magukat (pl. Tojotomi Hidejosi). A szamurájok kezdetben íjat, később főleg kardokat használtak, de ha az nem volt kéznél, akár egy bambuszbottal is tudtak ölni. A szamurájok elsődleges kötelessége az volt, hogy a hűbérurukat szolgálják, akár a saját életük árán is. Joguk volt ölni, bárkit meggyilkolhattak, de az Edo-korszakban a Tokugava-bakufu már írott szabályokban rögzítette a közrendűekkel szembeni vérontás megengedett és tiltott indítékait.

A szamuráj családba született nők is szamurájnak számítottak, és rendelkeztek az összes kiváltsággal, de harcosi kötelességeik csak a családjuk (illetve hűbéruruk) megoltalmazására szorítkoztak. A szamurájok lenézték a nindzsákat, és nem tartották tisztességesnek a harcmodorukat, de sokszor alkalmazták őket testőrnek, vagy hírszerzési, kémkedési feladatokra. A szamurájtanonc 7 éves korában kapta meg a rövid kardot, a vakizasit, és 14 éves korában lehetett katanája, azaz hosszú kardja.

Szumó

A szumó (相撲) japán eredetű küzdősport. Kevés közös vonása van a hagyományos birkózással, eredete és a használt technikák alapján talán a cselgáncshoz áll legközelebb. A küzdelmek során két rikisi csap össze egy kör alakú küzdőtéren (dohjó).

A japánok harcművészetnek és nemzeti sportjuknak tekintik, és úgy tartják, hogy a szamurájok hagyományai a szumóban élnek tovább. Nem meglepő, hogy mind a mai napig nagyon sok szertartás és rituálé kapcsolódik hozzá, mint például a küzdelmek előtti sószórás, amely a sintó vallásban a megtisztulás jelképe vagy a rituális tánc, amelynek során a birkózó egy kamival küzd.

Harcművészetekben szokatlan módon a versenyzőknek minden versenyen meg kell küzdeniük elért rangjukért, és egy negatív eredménnyel (make-kosival) záródó torna a kivívott pozíció elvesztését vonja maga után. Ezért a versenyzők egész pályafutásuk alatt nagy stressznek vannak kitéve, ami a nagy súly okozta betegségekkel együtt magyarázza viszonylag alacsony átlagéletkorukat. Az automatikus visszasorolás csak a két legmagasabb rang, az ózeki és a jokozuna esetén nem történik meg.

Szakura / Hanami

Japánban a cseresznyevirágzás kiemelt fontosságú nemzeti ünnep, a cseresznyevirágzás megtekintésének elterjedt kultúrája van, ami számtalan turistát csalogat tavasszal az országba. Mivel a cseresznyevirág nyílása az időjáráshoz van kötve, minden évben más-más alkalommal történik meg, ezért a japán meteorológia minden tavasszal nyomon követi, hogy a szigetország melyik részén, hány százalékban borultak virágba a cseresznyefák. A hanami lényege a japán cseresznyevirág szépségének befogadása, az elmélkedés a természet szépségében, illetve a japán kultúrában a nemzeti öntudat átélése. 

Szudoku

A Sudoku japán szó, de a név nem azt jelenti, hogy a játék az ázsiai országból származik. 1783-ban Leonhard Euleregy svájci matematikus alkotta meg a játék alapjául szolgáló elméletet. Ez arról szólt, hogy egy tetszőleges számsorban és számoszlopban úgy kellett elhelyezni a számokat, hogy adott oszlopban és sorban azok többször ne ismétlődjenek meg. Görög számokkal, vagy latin betűkkel alkotta meg a "bűvös négyzetet", ezért sokáig a Görög, vagy Latin kockénak nevezték a fejtörőt.

 A Sudoku mai világszintű népszerűsége egy japán kiadónak, a Nikolinak köszönhető. A japán magazin az 1984 áprilisi számában közölt egy új játékot, a következő néven: "Suji wa dokusin ni kagiru" (Magyarul: a számok egyedi helyűek), ennek a rövidítéseként alakult ki később a Sudoku elnevezés... A játékot az előzőekben említett Dell Magazin hasábjain fedezte fel Kaji Maki, a Nikoli akkori elnöke, akinek nagyon megtetszett a feladvány és azonnal úgy döntött, hogy népszerűsíti, megjelenteti a fejtörőt Japánban. Az eredeti nevet viszont túlságosan bonyolultnak találta, ezért leegyszerűsítette "Sudoku"-ra. A "Su" a számot jelenti, a "doku" pedig az egyedi helynek felel meg a rövidítésben. A játék egészen fantasztikus karriert futott be a japán piacon és azóta is töretlen a népszerűsége. Több újság kizárólag ezzel foglalkozik és olyan is van akik kézzel csinálják a rejtvényeket.

Az oldal tetejére:

Super Mario

A Super Mario Bros. (スーパーマリオブラザーズ; Hepburn: Sūpā Mario Burazāzu?, 'Szúpá Mario Burazázu'), röviden csak SMB, egy platformjáték, melyet a Nintendo adott ki 1985-ben, a Nintendo Entertainment System konzolra. A Super Mario Bros. a videójátékok egyik klasszikusának számít, aminek hatása máig is érződik és melynek azóta számos folytatása látott napvilágot.

Szoba

A szoba (そば vagy 蕎麦?) a hajdina japán megnevezése, de jelenthet bármilyen hajdinából készült tésztát, vagy más vékony tésztákat is (ellentétben a vastag, búzából készült udonnal). Tálalható hidegen mártással, vagy akár forró tésztalevesként is. A hajdina növekedési ideje 3 hónap, így évente akár négyszer is aratható – tavasszal, nyáron és ősszel. Japánban a legelterjedtebb termesztési helye Hokkaidó. A frissen aratott, új hajdinából készített szoba tésztát sin-szobának hívják és jóval édesebb, ízesebb, mint az egyszerű szoba.

Japánban a szoba tésztának sok, változatos felhasználási módja ismert. A vasútállomásokon igen népszerű gyorsételként is találkozhatunk vele, de a nagyhírű drága éttermek menüjén is megjelenhet. A boltokban szárított, instant formában árusítják különböző ízesítőkkel, hogy az otthoni elkészítést egyszerűbbé tegyék.

A szoba tészta tradicionális ételnek számít Tokió lakosainak körében; ennek gyökerei a Tokugava sógunátus idejére vezethetők vissza. Ekkoriban Edo (Tokió) lakossága jóval tehetősebb volt, mint a vidéki népesség és a nagyobb fehérrizs fogyasztás (mely tiaminban szegény táplálék gyakoribbá tette a beri-beri betegség megjelenését. Ekkor jöttek rá, hogy a tiaminban gazdag szoba tészta fogyasztása megelőzi a betegség kialakulását, ezért a korszakban nagyon elterjedtté váltak az utcai szoba éttermek, melyek a mai kávézókhoz hasonlatosak voltak. Az éhes vendég csak beugrott és egy jó szaké mellett megebédelhetett.

Smack

A Smack (szmek) egy japán cég által gyártott instant leves.
A japán kultúrában több évszázados hagyománya van a gyorslevesnek.
Már a XV századból vannak írásos feljegyzések a szoba tészta alapú, forró vízzel elkészíthető levesek, mozgó-árusairól.

Szusi

A szusi (Hepburn-átírásban: sushi, japánul 寿司, 鮨 vagy 鮓) főtt, ecetes rizs, amit leggyakrabban hallal vagy más tengeri eredetű élelmiszerrel együtt tálalnak. A közhiedelemmel ellentétben nem nyers halat jelent (ennek japán neve szasimi), bár ez is gyakori összetevője.[1] Több formában készítik; a száraz, préselt algalapokba (nori) tekert változata a makizusi (巻き), a kis, sült tofubatyuba csomagolt az inarizusi, a tálba tett szusirizsre szórt feltétekből álló szusi pedig a csirasi-zusi (ちらし).

Írásmódjánál megjegyzendő, hogy amikor a szusi szó nem önmagában áll, hanem előtaggal, akkor az első sz z-vé változik (pl. nigirizusi), a japán nyelvben rendaku néven ismert mássalhangzó-változás miatt.

Szaké

A szaké (さけ; Hepburn: sake?) a japánok ősi alkoholos itala, amely rizs erjesztésével készül. A szakét és a hozzá hasonló távol-keleti italokat a nyugati kultúrában rizsborként ismerik, ami a neve ellenére nem a borok egy fajtája, és másképpen is készül, mint a bor. A szakégyártásban hasonló biokémiai folyamatok játszanak szerepet, mint a sörfőzésben, de előállítási módszere a sörétől is merőben eltér.

A szaké gyártásakor nem történik malátázás és sörfőzés; ehelyett az áztatással és főzéssel előkészített rizshez enzimtermelő gombákat és élesztőt adnak. Ezáltal a keményítőt elcukrosító enzimek keletkezése, a keményítő elcukrosodása és a cukrok erjedése egymással párhuzamosan folyik – a sör készítésekor mindez három külön lépésben történik a malátázás, a főzés, illetve az erjesztés alkalmával. A szaké általában 18-20 térfogatszázalék alkoholtartalmúra erjed, és palackozás előtt gyakran 15%-ra hígítják. Alkoholtartalma ezáltal jellemzően magasabb, mint a nyugati erjesztett italoké: a bor 9%–16%, a legtöbb sör pedig 3%-9% alkoholtartalmú. A szakét ezért gyakran tévesen "rizspálinkának" nevezik.

A japán nyelvben a "szake" szó (酒, "szeszes ital",kiejtése su) általánosan szeszes italra utal, míg amit mi szakénak nevezünk, azt Japánban nihonsu-nek hívják (日本酒, "Japán szeszes ital"). A japán szeszes ital törvények szerint a szakét hivatalosan szeisu-nek (清酒, "tiszta szesz"), nevezik, ami egy a köznyelvben kevésbé használt szinonimája a nihonsu-nek. Továbbá japánul a szake (bár más írásjeggyel) lazacot is jelenthet.

Japánban, ahol a szaké nemzeti ital, felszolgálása enyhén melegített kis- agyag vagy porcelán üvegben (tokkuri-ban) történik és kis porcelán csészéből (szakazuki-ből) fogyasztják.

Tofu

A tofu (magyarul: szójatúró, szójababsajt) kínai eredetű élelmiszer, melyet a szójababból kinyert szójatej megaltatásával és a visszamaradt "túró" összenyomásával készítenek. Magyarul szójababsajtnak is nevezik.

A tofu a kínai konyha alapvető élelmiszere és hagyományosan része a japán, koreai és a délkelet-ázsiai országok konyhájának. Mára az egész világon széles körben elterjedt, magas fehérjetartalma miatt főleg a vegetáriánusok étrendjében foglal el fontos szerepet a Föld más részein, mint húspótló. Ez a szójából készült termék alapvetően íztelen és szagtalan, de jól átveszi egyéb élelmiszerek és fűszernövények ízét, ezért édes és fűszeres ételek elkészítésére egyaránt alkalmas. Készítik nyers és ízesített formában is. Állaga az egészen lágytól a keményig terjedhet. Változatosan felhasználható, egyes fajtái nyersen fogyaszthatók, de lehet sütni, főzni, párolni, fűszerezni, illetve levesekbe is kedvelt betét.

Taiko

A taiko, vagy más néven vadaiko japán szavak, eredeti jelentése: japándob – egészen pontosan egy bizonyos, Japánban használt membranofon ütőhangszertípusra vonatkozik.

Az ezerkilencszázas évek közepétől azonban a taiko kifejezés már egy zenei stílust jelöl, mégpedig a japándobokon játszott csoportos dobstílust, amelyet az ötvenes években Ogucsi Daihacsi fejlesztett ki, nagyjából a ma ismert formának megfelelően.

A taiko mint csoportos dobstílus viszonylag fiatal művészeti ág, noha előzményei a japán zenében több száz éves múltra tekintenek vissza. Az elmúlt fél évszázadban ugyanakkor a taiko olyan népszerűségre tett szert, ami Japánban több mint 10 000 csoport megalakulását eredményezte, együttesenként átlagosan 12-15 fő részvételével. A műfaj vonzereje Amerikában, Nyugat-Európában, Ausztráliában és más országokban is újabb és újabb taikocsoportok születéséhez vezetett. Közép-Kelet-Európában egészen 2000-ig nem volt fellelhető ez a stílus. A térségben elsőként Magyarországon alakult japándobcsoport, és ez ma már nem az egyetlen.

Ez a vonzó és látványos zenei műfaj könnyen felismerhető a dobolást kísérő mozgáskultúráról, amit maguk a dobosok adnak elő, miközben ütik a "bőrt", és jellegzetes dobjairól, amiknek a mérete az egészen kicsitől a több méter átmérőig terjedhet. A dobokat kísérhetik még egyéb (ütős, húros, furulya stb.) hangszerek is.

Tatami

A tatami (japánul: 畳) szőnyeg a hagyományos japán stílusú házaknál használt padlóburkolati anyag. Az alapját hagyományosan rizsszalmából készítik (bár manapság előfordul, hogy faforgács lapokat, vagy polisztirolhab lemezeket használnak), amit kákából készült gyékénnyel borítanak. A tatamit szabványméretek szerint készítik, amelyek vidékenként eltérhetnek, de mindegyikben közös, hogy a szőnyeg hosszanti oldala kétszer hosszabb a rövidebb oldalánál. A hosszabb széleit általában szegélyezéssel látják el, de létezik szegély nélküli tatami is. A japán etikett szerint nem illik a tatami szegélyezésére rálépni. Ennek több magyarázata is létezik. Egyik oka, hogy a tatami széle a leggyengébb része, a finom selyem, vagy pamut könnyen megrongálódhat és elszakadhat. Egy másik magyarázat szerint régebben luxuscikknek számítottak, és gyakran a szegélybe hímezték az adott család címerét. A címerre való rálépés egyet jelentett a családi büszkeség meggyalázásával. 

Zen

A zen (avagy zen buddhizmus) a mahájána buddhizmusból eredeztethető tan, rendszer, amelynek lényege a jelenségek valódi természetének megismerése, beleértve a zent gyakorlók belső természetét is, sőt a megvilágosodáson túli természetet is, annak felismerése, hogy egyetlen buddha-természet létezik csupán. A zen világnézetének az úgynevezett kettősségektől mentes vagy "nemkettős" hozzáállás a legjellemzőbb ismérve, legjellemzőbb gyakorlata pedig a zazen és a kóan-praxis. A rinzai iskola módszere szerint a figyelmet zazen közben kóanokra fókuszálják. Az ezen iskolákon alapuló összefoglaló japán elnevezés a zen szó.

Waszabi

A vaszabi (Eutrema japonicum) a keresztesvirágúak (Brassicales) rendjébe és a káposztafélék (Brassicaceae) családjába tartozó faj.

Egyéb nevei: japán vízitorma vagy japán zöld torma (japánul hiraganával わさび, katakanával ワサビ, kandzsival 山葵).

Gyökerét fűszerként használják. Íze rendkívül csípős; ez védi meg attól, hogy megegyék az állatok. Eredetileg hegyi folyók partján nőtt Japánban. Számos ásványi anyagot és nyomelemet tartalmaz.